Windsurfbolt    
vissza  
 

Ne fagyj meg, de szörfözz hidegben
Írta: Hollósi Péter (www.windsurfbolt.hu)
Igazán szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen tavaink rövid ideig vannak befagyva és az év nagy részében folyékony halmazállapotúak. Igen ám, de mihez kezdjünk a 8-10 fokos vízzel? Pár évvel ezelőtt még csak a legelvetemültebbek merészkedtek be ilyenkor szörfözni, ma viszont nem ritka, hogy a jégtáblák között is találunk vízre/vízbe merészkedőket. A jeges vízben megmerülni sem kellemes megfelelő ruházat nélkül, de ha a süvítő szélben hosszú egyenes szakaszokat siklunk, akkor is könnyen átfagy az ember. Nehéz megállapítani, hogy valójában ki találta fel a megoldást, a neoprén (nem neoprém J) anyagot. 1951-ben - milyen meglepő - az amerikai hadseregnél jöttek rá, hogy a csapdába ejtett vékony vízréteg remek hőszigetelő. Az ötletember Hugh Bradner nem is gondolt arra, hogy ebből gazdagodjon meg, és nem védte le ötletét. Így aztán a Jack és Robert O’Neill testvérpár nevéhez kötődik az első szörfruha (wetsuit) gyártó cég, amely azóta is a leghíresebb a világon. A neoprén anyag eleinte kizárólag fekete színben készült, de később csak az egyik, majd a másik oldalon is alkalmazott védőréteget már a 80-as években elkezdték kívülről színezni és feliratokkal, logókkal dísziteni. A kezdeti varrott ruhákat felváltották a ragasztott darabok, amelyeknél sem a varrásnál, sem a zipzáraknál nem folyik be a víz. A legkorszerűbb ruhákat belülről még jobban szigetelő anyagokkal (titánium réteg) bélelik. A megfelelő ruha választásánál több dologra kell figyelni. A legfontosabb, hogy milyen vastag a ruha, mennyire hideg vízbe szeretnénk bemenni. Általában a típusokat számozzák a neoprén vastagságát milliméterben megadva. Leggyakrabban rögtön két számot is látunk (pl. 4/3). Ezek azt jelentik, hogy a törzsön 4mm, a végtagoknál 3mm az anyag vastagsága. A másik a ruha kivitele, ahol a varázsszavak a következők: Shorty – rövid kar / rövid láb, Shortsleeve/Convert – rövid kar / hosszú láb, Longjohn – hosszú nadrág, ujjatlan felső, Bolero – hosszú kabát Longjohn ruhához, Steamer – hosszú kar, hosszú nadrág. Terjedőben van a legfázósabbaknak tervezett Drysuit (szárazruha), amely teljesen vízmentes és akár sízésnél használatos aláöltözetet és pulóvert is felvehetünk alá. Fontos tudni, hogy mindegyik típusnál igen fontos a megfelelő méret kiválasztása. Nem szabad, hogy akadályozzon a mozgásban és elszorítsa a vérkeringést, ez fáradtságot okoz. Viszont a tökéletes hőszigetelés érdekében az a legjobb (a szárazruhát kivéve), ha szorosan a testre tapad a ruha, főleg a kritikus pontoknál (nyak, kézfej, lábfej). Szárazruhánál a ruha és a testünk közé szoruló levegő is melegít, itt azonban kínos, ha a lábaknál és a kéznél befolyik a víz, és számítani kell arra is, hogy a testünk párája sem távozik a ruhából. A neoprén ruhák elég sérülékenyek, azonban a búvár és szörfboltokban kapható speciális ragasztó, amellyel magunk is befoltozhatjuk a szakadásokat. Aki 12 fok alatt szörfözik, tudja, hogy nem elég túlélni a hideget, hanem elrontja az egész napot, ha kezünk vagy lábunk lefagy, ezért húzzunk szörfcipőt, és ha muszáj kesztyűt. A víz bejutását megakadályozhatjuk a kéz és lábfejeknél ragasztószalaggal is összekötve a kesztyűt/cipőt a ruházattal. A megfázás megúszását segíti csuklya vagy egyéb neoprén fejvédő használata is. Jól felöltözve, teljes testünk hőjének 50%-a távozik fedetlen fejünkön keresztül. A Magyarországon kötelező mentőmellény is melegít! Lényeges, hogy mindig tudjuk, mit vegyünk fel. Az a kisebbik gond, ha túl melegen öltözünk, de veszélyes, ha a melegítő napsugarak hirtelen eltűnnek, és így a víz és a levegő is jó pár fokkal hidegebbnek érződik. Adódhat gond a felszereléssel is (árboc-, skeg-, gyökér-, bumtörés), tehát készüljünk fel arra is, hogy benne van a pakliban a félórás úszás a partig a jeges vízben. A 2007-es év tanulsága volt, amikor a meggondolatlan szörfös rövid ruhában ment be napsütéses időben a 10-11°C-os vízbe, azzal a felkiáltással, hogy úgysem esik bele a vízbe. Természetesen beleesett és csak a szerencséjének köszönheti, hogy kimentették mielőtt megfulladt volna.

Általános tanácsként az alábbi ruházatot ajánljuk:
- 30° levegő és 25° vízhőmérséklet felett (pl. Görögország augusztusban): fürdőruha (+ lycra a leégés ellen)
- 25° levegő és 22° vízhőmérséklet felett (pl. Balaton nyáron): shorty
- 18° levegő és 16° vízhőmérséklet felett (késő tavasz): steamer 4/3
- 11° levegő és 11° vízhőmérséklet felett (tavasz): steamer 5/3 + cipő + csuklya
- alacsonyabb hőmérséklet esetén: szárazruha + cipő + csuklya + kesztyű
Ne feledjük, hogy a napsütés érzésre +3-4 fokot számít!

És néhány pont a hideg víz veszélyeiről:
1. A vízbeesés pillanatában a szervezet sokkot kap, a lélegzés felgyorsul, a vérnyomás csökken, a szívverés rendszertelenné válhat, fejfájás és dezorientáltság lép fel, nagy a szívroham veszélye.
2. Ha az első sokkot túléled ott a következő, a lassú lehűlés (hipotermia) előtti erőveszteség. Az izmok nem működnek megfelelően, egy-egy karcsapás erőtlenné válik, nem tudod tartani a szokásos úszótempót. Az ekkor bekövetkező fulladás végez szinte a legtöbb emberrel.
3. Érdekes módon a hipotermia csak a harmadik veszély, a szervezet ugyanis kb. 30 percig bírja akár 5°C-os vízben is mielőtt a kritikus 35°C alá esne a testhőmérséklet.
A testhőmérséklet csökkenése a vízhőfok és az idő függvényében:
25°C vízben 0.03°C/óra
18°C vízben 0.75°C/óra
10°C vízben 2.57°C/óra
Ha úszol, a szervezet 50%-kal gyorsabban hűl, mintha mozdulatlanul várod a mentést.

Mi a helyes túlélési stratégia?
Ha van esélyes arra, hogy pár percen belül kimentenek, ne ússz, várd egy helyben a mentőket. Főleg ha mentőmellény is van rajtad, az úszás úgyis reménytelen. Ha ott a deszkád a közelben mindenképp mász ki rá (bármilyen hideg is a levegő). Ha úszni kell, a fejed kiemelve tedd, ne szabályosan, ahogy az úszók teszik! A gyorsúszásnál a melltempó lassabb ugyan, de kevésbé hűti a fejet. Ne ijedj meg ha remegni kezdesz, ez még nem a hipotermia, csak a szervezet természetes reakciója, hogy melegen tartsa az izmokat.

Meddig bírod – ha nem kaptál szívrohamot, és nem fulladtál meg?
Kutatási eredmények/kísérletek értelemszerűen nem állnak rendelkezésre, de az orvosok 28°C testhőmérséklet esetén már nem bíztatnak a további szörfözéssel/élettel, de volt olyan, aki a hihetetlen 13.7°C-ra lehűlést is túlélte. Túl sok a tényező a mozgás hatásától kezdve a hullámzás mértékéig, de azért néhány diagramot felállítottak elsősorban a II. Világháború baleseteinek tanulságaként és a náci Németország vállalhatatlan emberkísérletei alapján. A szörfösök neoprén ruhája több új faktort hozott a képletbe (vastagság, szakadások, varrás, méretpontosság), egyszóval ezek inkább csak spekulációk (lásd grafikon!). A kihűlés gyorsasága 12°C víz esetén könnyű ruházatban 2.3°C/óra (túlélési idő 65perc), 5mm-es ruhában 0.5°C/óra (túlélési idő 10 óra).
Ha hidegben szörfözünk, mindenképp jobban kell figyelni a megfelelő energia bevitelre. Többször álljunk meg, pótoljuk az elégetett kalóriát és folyadékot!
Ne kockáztass!